.

.

.

.

 

.

2015. máj. 14., csütörtök 17:49

QATAR AIRWAYS: AZ AMERIKAI LÉGITÁRSASÁGOK CSÖKKENTENI AKARJÁK A VERSENY

Értékelés:
(0 szavazat)
A Qatar Airways vezérigazgatója szerint a nagy amerikai légitársaságok csökkenteni akarják a versenyt és szűkíteni akarják a piacot.
 
Akbar Al Baker ezt Washingtonban mondta az Air Transport World légügyi szaklap csütörtöki tudósítása szerint. Az American Airlines, a US Airways és a Delta korábban azzal vádolta a három fő öböl-menti légitársaságot (a Qatar Airways-t, az Emirates-et és az Etihadot), hogy összesen 42 milliárd dollár tiltott állami támogatást kaptak, emiatt torzítják a versenyt.
Az amerikai légicégek kormányközi tárgyalásokat sürgetnek az Egyesült Államok, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok között, hogy az országok közötti Nyílt égbolt egyezményről tárgyaljanak, mivel ezt, az amerikai cégek szerint sérti a tiltott állami támogatás és a túlzott kapacitásbővítés.
Akbar Al Baker elmondta még, hogy az Egyesült Államok fő légitársaságai soha nem szolgálták ki megfelelően az indiai szubkontinenst, Afrikát, és a Közel-Keletet, amelyet viszont a Qatar Dohán keresztül megtesz. Hozzátette, hogy az American, a Delta és a US Airways ezeket a piacokat átengedte európai szövetséges légitársaságainak, akik túlzsúfolt repülőtereken keresztül szolgálják ki a többi régiót. Szerinte kormányközi tárgyalásokra sincs szükség, mivel működésük a Nyílt égbolt egyezmény keretein belül van és tagadta, hogy tiltott állami támogatást kaptak volna. “Az állami tulajdonú légitársaság tőkét kapott, ez viszont nem tiltott” – mondta.
Megjegyezte továbbá, hogy a Qatar Airways 19 milliárd dollár értékben az amerikai Boeingtől vett gépeket és további 50 milliárd dollár értékű megrendelése van az everetti gyártó felé.(MTI)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Iratkozzon fel hírlevelünkre